A rendszerfelügyelettel foglalkozó szakemberekre az utóbbi időben egyre nagyobb nyomás nehezedik a szervezetek vezetőségének részéről az erőforrások számának csökkentésével kapcsolatban. Mivel a rendszerfelügyelet is a már kiforrott technológiák közé tartozik, általános elvárás, hogy fenntartása és működtetése idővel egyre kisebb személyzetet igényeljen.
A SUSE Linux Enterprise Server azért képes kielégíteni a Dell és számos más vállalat, illetve ügyfeleik igényeit, mert ez az egyedüli operációs rendszer, amely optimalizált és minősített minden vezető virtualizációs környezetre
A Novell bejelentette, hogy elérhetővé vált a Novell ZENworks® Application Virtualization 9. A legújabb kiadás egyedülálló alkalmazásgyűjtő funkciója lehetővé teszi az informatikusok számára, hogy a vállalat által használt alkalmazásokat tartalmazó könyvtárakban felkutassák a legjobb tárolt verziót, amelyből létrehozhatják a szükséges virtuális alkalmazásokat. A Novell megoldása azt is rögzíti, hogy az egyes felhasználók milyen beállításokat használnak az alkalmazás futtatása során, és ezek a beállítások is bekerülnek a virtuális alkalmazásba. A korábban már elvégzett gyűjtések eredményét felhasználva, az IT szakemberek pontosan megállapíthatják, melyek a legideálisabb megoldások az adott gép számára, és időt megtakarítva, gyorsan hozhatják létre a szükséges virtuális alkalmazásokat, egyúttal biztosítva a minőséget is.
További részletek: http://www.novell.com/hu-hu/hirek/novell_zenav_9_available.html
Az új Open Enterprise Server verzió megjelenésével egyetlen platformon (a SUSE Linux Enterprise Server 11-en) konszolidálhatók a szervezetek alkalmazásszerverei, valamint hálózati-, biztonsági, nyomtatási-, és fájlszolgáltatásai.
További információk: www.novell.com/hu-hu/hirek/...
A Novell bejelentette, hogy 2011. december 5-től elérhető a BrainShare konferencián bemutatott Open Enterprise Server 11, amely a Linux platformok között az egyik legfejlettebbnek tekinthető SUSE Linux Enterprise Server 11 alatt biztosít minden olyan vállalati szintű hálózati-, nyomtatási- és fájlszolgáltatást, amelyeket a szervezetek napi működésükhöz igényelnek.
Az Open Enterprise Server 11 Magyarországon a Novell Open Workgroup Suite csomag keretében december végéig akciós áron érhető el.
További részletek eolvashatók itt.
Greg KH előadása a btrfs-re épülő, openSUSE 12.1-ben bemutatkozó Snapper-ről
Az openSUSE projekt 2011. november 16-án bejelentette az openSUSE disztribúció 12.1-es kiadását. Letölthető innen. A kiadásról részletesen itt és itt lehet olvasni.
2012-ben a Texas állambeli Austin ad majd otthont az Education Open Source 2012 nevű konferenciának.
A február 6-8. között zajló magas színvonalú előadásoknak többek közt olyan témái lesznek, mint a nyíltforráskód szerepe és fontossága a műszaki oktatásban, vagy a karrierlehetőségek és a szakmai fejlődés lehetőségei. A konferencián nem csak műszaki szakemberek, szoftverfejlesztők szoktak jelen lenni, hanem a politikai élet döntéshozói, diákok és oktatók, valamint ipari cégek vezetői, munkaerő közvetítéssel foglalkozó szakemberek, különféle gazdasági szakértők.
A konferencia egyik nem titkolt célja, hogy ilyenkor megosszák egymással ötleteiket, jogalkotással, szabályozással valamint oktatással és továbbképzéssel kapcsolatos új stratégiákat dolgozzanak ki, de rendszeresen napirendre kerülnek különféle etikai kérdések is, melyek mind hatással lehetnek majd mind a tanulók új generációinak tanulmányi előmenetelére, mind pedig a globális gazdaság irányára, annak fejlődésére.
A jövő évi eseményen mintegy ötven párhuzamos szekció keretében lesznek majd különféle bemutatók, beszámolók, szakmai előadások a nyíltforráskódra támaszkodó oktatás témakörével kapcsolatban. A konferencia teljes programja egyelőre nem ismeretes, de amint lezárul az előadók és az előadások végső regisztrációja, utána a weboldalon elérhető lesz.